Jelenlegi hely

Elmarad! Újra Nárcisz ünnep a Róma-villánál

A program a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel elmarad!

Rendkívül izgalmasnak ígérkezik a Nárcisz ünnep, melyet idén március 28-án, szombaton rendeznek meg. Az eseménynek immár hagyományosan a a Rippl-Rónai József Emlékház és Látogatóközpont ad otthont.


A kép forrása

A rengeteg virágzó nárcisz látványa mellett élménydús programokkal készülnek kicsiknek és nagyoknak. Már a kapuban meglepetés várja a nagyérdeműt, Kackiás verklis muzsikájával. A gyermekeknek lesz pónilovaglás, kreatív papírvirág és szélforgó készítés, lufihajtogatás, arcfestés, valamint hagyományörző játszóteret is kipróbálhatnak. 

A Compass Egyesület segítségével ismét korhű ruhákban sétáló hölgyek és urak idézik meg Rippl-Rónai korának hangulatát. Közös kép készítésére is lesz lehetőség.

Az alkotás szerelmeseire is gondoltak, hisz kipróbálhatják a nemezelést, a selyemfestést, gravírozást, kosárfonást, sőt még agyagedény készítésére is lehetőség nyílik. Ezen kívül szakmai előadások és színpadi produkciók is színesítik majd a napot.

A Róma-villába való eljutást idén is ingyenes kisvasút segíti, mely a rendezvény teljes ideje alatt a Sétáló utca és a Fodor József utca között közlekedik. Az idei évben rendhagyó módon egy külön helyijárat is a látogatók rendelkezésére áll majd, melynek kizárólagosan kettő megállója lesz majd egy a Róma-hegyen és egy Széchenyi téren. 

A részletes program

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Ugrás az oldal tetejére