Nem vagy egyedül

Életünk bizonyos időszakaiban megélhetjük a kibontakozást, önmegvalósítást. Szabadon szárnyalhatunk terveink megvalósítása során. Máskor érezhetjük azt, hogy túlélünk, mintha egy aknamezőn próbálnánk keresztbe szökdelni, vagy egy olyan sűrű rengetegben járnánk, ahol nem lehet előre tudni, mi fog a következő pillanatban a nyakunkba szakadni.

Többféle ember létezik. Van, aki tisztában van azzal, hogy mi az a coaching, van, aki hallott már róla, de nem biztos, hogy pontosan el tudná magyarázni a fogalmát, és van, akinek halvány lila gőze sincs arról, hogy mit takar ez az angol nyelvű kifejezés.

A nyári vakáció egyik reggelén csengettek az ajtón, az egyik lányunk jött vissza az otthonba. Örömmel ugrott a nyakamba, s kérdezte: "Mikor megyünk a táborba?" A kislány egy hosszú tanév után nagyon vágyott hazamenni a szüleihez.

Szaladnak a napok, teszek-veszek, szervezkedem, intézkedem, időnként lazítok. Ha a testem pihen is éppen, az agyam pörög tovább. Ismerős érzés? A belső "zsonglőr" ellenőrzi az elvégzendő feladatok soha nem szűnő listáját: mi kell a gyerekeknek, mi kell otthonra, mi kell a munkához…

A Csendes-óceán déli részén, a Salamon-szigeteken a bennszülöttek a favágás egy különös módját űzik. Ha a fa túl nagy ahhoz, hogy fejszével vágják ki, ordítással döntik le.

Amikor ott áll az ember az éjszaka közepén, és próbálja álomba ringatni a pár hónapos babát.... Amikor a pár órán belüli negyedik hisztiroham közben megpróbálja megőrizni a hidegvérét.... Amikor jó tíz évvel később képtelenség lerobbantani a fejéről a fejhallgatót.... Nos, akkor érdemes ezt a négy szót mondogatni magunknak: semmi sem tart örökké! /forrás:csalad.hu/

Mi kell ahhoz, hogy a különbözőségeink ellenére is el tudjuk fogadni egymást? Elsősorban szeretet – meg másodsorban is. Ugyanakkor az sem árt, ha van némi ismeretünk arról, hogy mi határozza meg a társunk gondolkodásmódját, lelkivilágát, mik a teremtésbeli adottságai. Ez ugyanis segíthet nekünk abban, hogy ne akarjuk mindenáron megnevelni vagy a magunk képére formálni őt.

Amióta megjelent a mozikban A bakancslista (The Bucket List) című film - idén pont 10 éve -, nyugodtan kijelenthetjük, hogy divatba jött a bakancslistázás. Minden valamire való embernek van kívánságlistája, vagyis egy listája arról, hogy mi mindent szeretne megtenni mielőtt feldobja a bakancsot.

Elfáradtam. Nem kicsit, nagyon. Van az a szintje a fáradtságnak, amit nem lehet és nem is akarsz már titkolni.

Anyaként időről időre ránk talál a pillanat, amikor úgy érezzük, hogy nemes küldetésünk többnek tűnik annál, mint amit teljesíteni tudunk: fáradtnak, erőtlennek érezzük magunkat még átlagos napokon is, egy nyűgös, dacos, hisztis nap után pedig végképp lemerülünk. Sokszor talán nehéz megfogalmaznunk, hogy mi fárasztott el minket ennyire – és még nehezebben tudjuk megtalálni a rejtett tartalékainkhoz vezető utat. 

A kávézóban két barátnő beszélget. Annyira belemelegedtek, hogy észre sem veszik, titkaik lassan közüggyé válnak. Szállnak-repdesnek a szitkok – bizony a férjekről esik szó. A beszélgetés végén láthatóan jobban érzik magukat: lám, nekem van igazam, a barátnőm is megmondta. De biztos, hogy a pillanatnyi megkönnyebbülésen túl kapott valamit egymástól ez a két hölgy? Aligha. Hiszen egy fontos szabályt megsértettek. Arra kértük Pál Ferenc római katolikus papot, mentálhigiénés szakembert, hogy segítsen értelmezni a párkapcsolatok négy alappillérét: a lojalitás, a szolidaritás, az érzelmi összetartozás és a hűség fogalmát.

A cím sokaknak ismerős lehet, és ez persze nem véletlen: Marshall Rosenberg, az Erőszakmentes/Együttműködő Kommunikáció (EMK) atyjának nagysikerű könyve, A szavak ablakok vagy falak volt az ihletőm.